Kolloid oldatok-fém kolloidok

Kolloid oldatok

 

Nagyon rég óta köztudott dolog, hogy az élő szervezet zavartalan működéséhez rendkívül fontos különböző fémek szervezetben történő jelenléte, többek között azok az emberi szervezet számára is elengedhetetlenül szükségesek. A külön féle fémeket (arany, ezüst, réz, stb) az emberiség évezredek óta használja szervezetének erősítésére, gyógyítására. Kezdetben szilárd fém formában, pl. evőeszközök, ivóedények használata, ékszerek rendszeres viselése, stb. során használták ki azok rendkívül jótékony hatását. A tudomány és technika fejlődése során, a korabeli módszereknél ma sokszorta hatékonyabb eljárások alakultak ki. Bebizonyosodott, hogy a szubmokroszkópikus nagyságú fém részecskék könnyen hatolnak be az ember szervezetébe, anélkül, hogy bármiféle mellékhatásuk lenne. A kolloid oldat egy olyan elektrogalvanikus eljárás-eredményeképpen jön létre, mely során a szubmikroszkópikus (1,26 Angstrom/0,00001 mikron) nagyságú fém részecskéket 99.999-es tisztaságú fémből vízben oldanak.

Az ezüst, mint gyógyító ásvány

 Science Digest magazin (1978 / 03.) közlése szerint az orvostudomány          bizonyította, hogy a kolloidszemcse méretű ezüst rendkívül hatásosan pusztítja a baktériumokat, vírusokat. Kutatási eredmények bizonyítják, hogy kb. 650-féle kórokozóval szemben van ellenálló hatása, azokat kb. 6 percen belül elpusztítja. A vastagbélben lévő hasznos baktériumokat nem károsítja, mert a vékonybélben szívódik fel.
Ezzel szemben egy antibiotikum legjobb esetben is csak féltucatnyi organizmust képes elpusztítani, és káros mellék hatása során károsodik az immunrendszer.
Az ezüst külső és belső felhasználására egyaránt alkalmas. Külsőleg alkalmas arra is, hogy a lakókörnyezetünk higiéniailag kritikusabb helyeit mellékhatás mentes, antibakteriális védelemmel lássuk el.

Igen hatásos csontregeneráló, 50 %-nál is gyorsabb csontgyógyulást eredményez, továbbá elősegíti a bőr és más finom szövetek újraképződését, ráadásul sterilen is tartja azokat.
A
máj anatómiai szerkezetét helyreállítja, illetve a májműködést erősíti, a méregtelenítést fokozza.

A modern kori gyógyítás eredményét a nyolcvanas évek végén jegyezte fel Dr. Robert O. Becker, aki egy személyben volt a beteg és a gyógyító. Állítása szerint a rákos sejtek nem pusztultak el a gyógyulás során, hanem regenerálódtak és visszatértek a normális sejtek sorába 

Alkalmazható: Szájon át közvetlenül, gargalizálásra, torokgyulladásnál öblögetéssel, szájöblítéssel a száj- nyálkahártya és fogínypanaszoknál, semlegesíti a fogszuvasodást, megszünteti a kellemetlen leheletet. Szájöblítő és gargalizáló szerként is használható. Irrigáló szerként hüvelyfertőzésnél, szemcseppként szemgyulladásnál, lemosásra, borogatásra, külsőleg bőrbajoknál.

  Belsőleg: allergia, szénanáthánál, gyorsan megszünteti a megfázásos, influenzás megbetegedéseket, a tüdőgyulladást, staphylococcusos és streptococcusos fertőzéseket, légzőszervi és orrüregi fertőzéseket. Reumánál, ízületi panaszoknál, tüdőgyulladásnál, agyhártyagyulladásnál, vérpanaszok, leukémia, szifilisz, gonorrhea és vérélősködők esetén, Lyme-kórnál, nyirokérgyulladásnál, gyomorfekélynél. Mivel nagyszerűemésztést segítõ szer, megakadályozza a puffadást is. Toxémia, kolera, malária, lepra, bugópestis esetén, cukorbajnál. Sikeresen alkalmazták már AIDS-es betegeknél is.

Külsőleg: pattanások, ótvar, skarlát, bőrfarkas, gombás fertőzések, bőrrák esetén, szemgyulladásnál (kötőhártya-gyulladás) fülgyulladásnál, száj nyálkahártya-fertőzésnél és -sérülésnél, herpesznél, égés-fagyás esetén, szemölcsök ellen. Napégésre fantasztikus! Egyébként az USA-ban több égésklinikán csak ezt használják.

Alkalmazzuk közvetlenül vágott sebekre, horzsolásokra és nyílt sebekre, esetleg tegyünk pár cseppet egy kis kötszerre, sebtapaszra, - hogy lerövidítsük a gyógyulási időt. Befújhatunk vele ekcémát, viszkető felületeket, pattanásokat, szúnyogcsípést vagy bármilyen bőrbetegséget. Használhatjuk szem és fülfertőzések, körömágyi, lábujjköröm és fülgombásodás ellen. Fújjuk a lábujjak közé, combhajlatba, hogy megszüntessük a bőrviszketést, lábujjak közti kipállást, gombás fertőzéseket, kiütéseket. Megszünteti a korpásodást, a psoriasist és a bőrviszketést.

 Reumára, izületi panaszokra, leukémia, szifilisz és vérélősködők, nyirokérgyulladás, gyomorfekély, pattanások, gombás fertőzések, szemgyulladás, fülgyulladás, szájnyálkahártya-fertőzés és sérülés, valamint herpesz esetén is hatásosnak bizonyult.

 

A kertben: Jól használhatjuk az ezüstkolloidot a kertben is, mivel növények bakteriális, gombás és vírusos betegségeit is lehet vele gyógyítani. A növények növekedésére is pozitívan hat. Egyszerűen permetezzük a levelekre és a talajra. Elpusztítja a nemkívánatos mikroorganizmusokat a virágföldben és az öntözőrendszerekben. Megszünteti a növényi rozsdát és penészt, valamint a fa korhadását. Szinte minden növénypatogénre hatásos.

 Zöldségek és gyümölcsök az ilyen kezelés után nem penészednek, nem erjednek. Keverjünk vágott virágok vizébe.

 Ideális élelmiszertartósító.

Kiváló a hűtőszekrény szagtalanítására is.

 Az állatgyógyászatban is használatos, például égések, marások, harapások, gyulladások és fertőzések gyógyítására, valamint hatásos gyógyszere a kutyák parvo vírusfertőzésének. Én magam nyulakat gyógyítottam ki vele mixomatózisból.


Az ezüst oldat belsőleg való alkalmazás csak kúraszerűen javasolt!


A jó minőségű ezüst oldatnak soha semmilyen mellékhatását nem tapasztalták! Más gyógyszerekkel nem lép kölcsönhatásba, hatásukat nem befolyásolja. Az ezüst kolloidot együttes napi használata támogatja és erősíti a szervezet természetes védekező rendszerét az immunrendszert, növeli a vitalitást és az élettartamot. Hogy maximálisan felszívódjon, evés előtt 5-10 perccel fogyasszuk el. Használja Ön is otthonában a természet adta lehetőséget az ezüst oldatot gyógyulása, vagy környezete tisztántartása céljából.

Adagolása:
Gyulladásos megbetegedésekre naponta 3×1 teáskanál, megelőzésre naponta 1 teáskanál. Lenyelés előtt minél hosszabb ideig tartsuk a szánkban, mert a nyelv alatti és  szájüregi nyálkahártyán keresztül leghatékonyabb a felszívódása. Mikor már nem tartható, le kell nyelni.

 Fémérzékenységben szenvedők az esetleges allergiás tünetek miatt ne fogyasszanak ezüst kolloidot. hosszantartó (6 hónapnál több), folyamatos fogyasztása nem javasolt.

Megrendelés:

 

 

 

 

Rézkolloid

 

Az emberiség több ezer éve használja a rezet a gyógyításban és a szépségápolásban. A legendákban és mitológia történetekben azt mesélik, hogy Sába királynője őrölt rezet kapott Salamon királytól, amit ő tovább finomított és híg kenőccsé keverve kente az arcára és testére, hogy megőrizze, illetve növelje a szépségét. Az a furcsaság, hogy ugyanezt mondják az ősi egyiptomi Kleopátráról és Nofretetéről, akik a legendák szerint szintén híres szépségek voltak. A különböző civilizációkban évszázadok óta viselnek réz ékszereket közvetlenül a bőrön többféle betegség ellenszereként, beleértve a reumás artitiszt is. A réz viselésén kívül több más réz terápiás módszert is használtak, például rézvegyületeket vagy őrölt rezet is. De a teljesen biztonságos réz terápia csak az utóbbi évtizedekben kifejlesztett, elektromos módszerekkel előállított kollid réz használatával vált lehetségessé. A kolloid technikával előállított réz részecskék kisebbek, mint a membrán pórusok, igy szabadon áramlanak az egész szervezetben, kielégítve azokat a speciális szükségleteket, amit csak elemi rézzel lehet pótolni, toxikus felhalmozódás nélkül.
A
réz esszenciális mikro-tápanyag, amely szükséges a szervezetünkben a vörösvérsejt képzéshez, az RNS szintézishez, a fehérje anyagcseréhez, a haj és a bõr színéhez, az egészséges idegekhez. A réz fontos szerepe, hogy segíti a kalcium és foszfor beépülését a csontokba, ez által szabályozza, illetve segíti a csontképzõdést. Nélkülözhetetlen a gyógyulási folyamatokhoz, a sejtek energiatermeléséhez és az íz érzékeléshez. A réz fokozza a szervezet vasfelszívó képességét, segít karbantartani a szívben és a vérerekben a kötőszövetek épségét, jó hatással van a porcok és inak regenerálására, és jelentős szerepet játszik az immunrendszer működésének kialakításában. Nagy mennyiségű C-vitamin fogyasztása esetén több rézre van szüksége szervezetünknek. A réznek a cinkkel és a C vitaminnal együtt fontos szerepe van a bőr rugalmasságáért felelős elasztin előállításában.
A rézhiány egyik
korai jele a csontritkulás
(osteoporózis). Dr. Robert O. Becker 15 évvel ezelőtt publikált felfedezése szerint a réz elektromágneses kötőereje tartja össze a csontokat alkotó apatit kristályokat és kollagén rostokat, így a csontokban fellépő rézhiány lehet a hiányzó láncszem, ami csontritkulást okoz.
A
csontok, a bőr és a kötőszövetek egyik alapvető építő fehérjéje a kollagén, amelynek előállításához a
réz nélkülözhetetlen, hiánya esetén zavar alakul ki a kollagén és az elasztin szintézisében.
A rézhiány egyéb tünetei lehetnek még: hasmenés, bőrgyulladás, kopaszodás, őszülés, általános gyengeség, fáradékonyság, ödéma, ingerlékenység, légzőszervi problémák, vérszegénység, vérnyomásproblémák.

 A réz segít a vas beépülését a hemoglobinba  

A réz segít karban tartani a szív és a vérerek kötőszöveteit.szabad gyökök hatástalanítását végzi. Ez a folyamat hozzájárul többek között a reumás ízületi fájdalmak enyhítéséhez is.

A réz fontos szerepet játszik speciális bőrbetegségek, bakteriális és gombás fertőzések kezelésében.

Csökkenti a candidás megbetegedések kialakulásának esélyét is.jelentős szerepet játszik az idegsejtek közötti információáramlásban.

A réz ideális a ráncok kezelésére, a bőr rugalmasságának növelésére. Ma már drága, márkás arckrémekben használják aktív hatóanyagként a kolloid rezet. A kolloid réz a visszeres láb állapotát is javítja

közvetlenül a bőrre kenve.hatékonynak találták az artériák és vénák tisztítására, és a keringési rendszer serkentésére.
A réz az őszülés visszafordítására megfelelő környezetet teremet a hajhagymákban végbemenő változásoknak köszönhetően.
 

 Számos időskori népbetegség oka a rézhiány. Sajnos az utóbbi évtizedekben kiszorult a réz a mindennapi használatból ezért pótlásuk különösen fontos.
Mindent összevetve a réz kiváló segítője az egészségnek és szépségnek, stimulálja az agyat tisztítja a az artériákat és a vért, antioxidáns hatású és fokozza a bõr rugalmasságát. Ennyiféle hatással, joggal mondhatjuk. hogy
az ifjúság forrása.

Megrendelés

 

 

 

 AZ ARANY, mint gyógyító ásvány

Tudja-e, hogy a jó minőségű arany oldat természetes ásványi étrend kiegészítő, és mellékhatások nélkül gyógyít?
Az ősi egyiptomiak már több mint 5000 évvel ezelőtt alkalmazták az aranyat mentális és testi tisztítás céljából.

A kínaiak az oldott aranyat fiatalító, és az életet meghosszabbító szerként alkalmazták. A középkorban az alkimisták aranyporból kevertek italt, hogy enyhítsék az izületi gyulladásaikat.

Csökkenti a stressz káros hatásait, javítja az agyműködést és megújítja az idegrendszert.
Rendszeres fogyasztása során oldódik a depresszió, a búskomorság, a levertség, a szorongás, a félelem, és javul a betegek általános közérzete.
Ez az euforizáló hatás, szinte minden betegség esetén jótékony hatású, mert növeli a beteg gyógyulásba vetett hitét, fokozza életkedvét.
Hatásosnak bizonyult figyelemhiány és hiperaktivitás kezelésében.
Növeli az energiaszintet és a libidót.

E nemesfém hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a világhírű német bakteriológus Dr.Robert Koch felfedezése, mely szerint a TBC-t okozó baktérium arany jelenlétében nem életképes. Munkájáért orvosi Nobel-díjat kapott.

 Tesztelés alatt áll egy, az AIDS kezelésére szolgáló új aranyvegyület,

mivel az gátolja a vírusok szaporodását a fertőzött sejtekben és már

bizonyos rákbetegségek gyógyításában is alkalmazzák. Kimutatták, hogy az arany javítja az agy teljesítményét: 3-4 hónapon keresztül napi rendszerességgel fogyasztva az aranykolloid akár 20 %-kal is megnövelheti az IQ-t, javítja a koncentráló képességet, és élesíti az elmét. Apró részecskék formájában az arany könnyebben hatol be a szervezetbe, ezért kolloid és nano részecske méretűre szükséges bontani, mely egy speciális elektro-galvanikus eljárás útján történik.


Az arany oldat fogyasztásának kedvező hatásai nemzetközi tapasztalatok alapján:
-Gyulladás csökkentő, többek között az akut és krónikus izületi gyulladások, degenerációk esetén javallott belső alkalmazása, ezáltal csökkenti a fájdalmat, és javítja az izületek mozgását.
-Szabályozza
a szívritmust, serkenti a vérkeringést, optimalizálja a testhőmérsékletet.
-Eredményesen használják alkohol-, nikotin-, koffein- és szénhidrátfüggőség csökkentésére.
-Jelentősen enyhíti
az asztmatikus tüneteket.
-Antibakteriális hatása
miatt a legkiválóbb fogtömő anyag, amit napjainkban ismét előszeretettel alkalmaznak a fogorvosok.
Az arany kolloid oldat belsőleg használva segíti az immunrendszer működését, folyamatos fogyasztása javallott.

 

Megrendelés: