Az MLM valóban könyörtelen
„Ez az - MLM - iparág valóban könyörtelen. A kapitalista vállalkozói világban ezelőtt és ezután is a rátermettebb lesz az, aki mindent túl fog élni. Ha hiszed, ha nem, ez az egyik legcsodálatosabb ajándék, amit az életünkben kaphatunk. Lehetővé teszi, hogy olyannak láthassuk magunkat, amilyenek vagyunk - megmutatja, hogy mik az erősségeink és mik a gyengéink-, és olyan képességgel lát el bennünket, ami segít azzá válnunk, ami lenni szeretnénk.
A határ a csillagos ég, ha hajlandók vagyunk
megfizetni ennek az árát.”
(Mike Dillard)
Magyarországon nagyon sok az alacsony színvonalon élő ember.
Vidéki kis városokban, falvakban nagyon minimális munkalehetőség van, egyik napról a másikra el is lehet veszíteni munkahelyünket, hiszen óriási a munkaerő-kínálat. Bizonytalan a megélhetés, a segélyek nagyon alacsonyak, azokból megélni lehetetlen. Elterjedt a “fekete-munka”, a minimálbér, alig lehet egyik hónapról a másikra megélni. Sokunknak a tágas, kertes családi ház és a jó kocsi, utazgatás, nyaralás csak elérhetetlen vágyálom marad örökre. Vannak olyanok is, akik kemény fizikai munkát végeznek nap, mint nap, mégis szegények. Van, aki utálja azt a munkát, amit kénytelen végezni, és úgy gondolja, hogy nem tehet mást!
Napjainkban már a legtöbb ember kapcsolatbakerül valamilyen formában az internettel.
Egyre több ember csatlakozik otthon is a világhálóra és ez nem számít “luxusnak”, hiszen már havi néhány ezer Ft.-ért is lehet állandó szélessávú kapcsolatot létesíteni.
Így a társadalomnak szinte minden rétegéből bárkinek lehet internetkapcsolata, magánszemélyek és kereskedők, vállalkozók, üzletemberek is. Tehát ugyanúgy, mint az életben, az interneten is alapítanak cégeket, vállalkozásokat, vagyis teremtődnek munkalehetőségek, pénzkereseti lehetőségek.
Természetes dolog, hogy keressük
ezeket a virtuális munkahelyeket ill. jövedelemforrásokat.
Ma már mindenki tudja aki régebb óta keres internetes jövedelemforrást, hogy az e-mail olvasások, autosurfök, bannercsík futtatások mind átverések, sőt a külföldi hálózatépítéses munkákkal is vigyázni kell, mert nem minden cég korrekt.
Másodállást az ember ritkán kezd csak az élvezet miatt. Azonban sok ember, aki a fejében forgatja a másodállás gondolatát, ritkán gondol arra, hogy van egy másik alternatíva is ilyen helyzetben, internetes otthon végezhető munka vagy internetes otthon végezhető vállalkozás.

a>